Kérlek kattints a címre:
http://shepherdszerint.blog.hu/
Shepherd szerint
Közélet, politika, fenntarthatóság, vélemény...
2014. november 3., hétfő
2014. november 2., vasárnap
Orbán most elbarikádozza a gyermekeinket!
Amikor első alkalommal hallottam Orbánt arról értekezni, hogy az
oktatást meg kell reformálni, szemernyi kétségem sem volt, hogy ezt úgy érti: -
romba dönteni.
Mikor elővezették a KLIK nevezetű agyrémet - mely egy olyan
posztkomcsi oktatásvezérlő rendszer, amitől még Sztálin is megnyalná a szája
szélét - éreztem, hogy a Vezérnek elgurultak a gyógyszerei!
Az Emberi erőforrások minisztere, a bárgyú Balogh Zoltán, szinte könnyekig meghatva osztotta meg velünk, hogy ez a rendszer maga lesz a tejjel mézzel folyó Kánaán! És külön a mi kedvünkért kijelölt a feladat végrehajtására (államtitkári minőségben) egy olyan aszott és vállalhatatlan pedagógus epigont, aki felidézte gyerekkorom legszörnyűbb tanáremlékét.
Hoffmanné Rózsa - azon túl, hogy képesítései sajátosan hézagosak - képes volt bármikor, Jokert megszégyenítő mosollyal bejelenteni bármilyen arcpirító szemétséget, amit a gyerekekkel, és/vagy a pedagógustársadalommal szemben csak el lehet követni!

Tavaly a KLIK épp csak ötven-milliárdot - leírom: 50.000.000.000.
bukott, a mi adóforintjainkból. Mindezt úgy, hogy közben saját feladatköreit
alaposan megnyirbálta, hiszen tized annyi könyv, és huszad annyi adminisztráció
maradt rá, mint a korábbi, verseny alapú, színes, és évtizedes múlttal bejáratott
rendszerben, ahol minden részfeladatra volt működő modell...
A NER, létrehozott egy olyan iskolarendszert, ami már
kimondottan azt a célt szolgálja, hogy gyermekeink a lehető legsilányabb
oktatásban részesüljenek. Mindezt pártpolitikai demagógia mentén alkotott tankönyvekből
"tanulva", pártideológiával áthatott iskolaigazgatók irányítása, vagy
ha jobban tetszik felügyelete alatt!
Az ördög álomországa épül, közpénzen!
Az ördög álomországa épül, közpénzen!
Orbán természetesen Svájcban oktatgatja kicsiny gyermekét. Nehogy
valami véletlen folytán elkeveredjen a sleppel. És amúgy is! Diplomát csak a
magafajta, kiművelt, tolvaj gané gyerekéből lehet, aki - bár névleg nem csal
adót, nem lop, vezet félre másokat, mégis képes évi tizenkétmilliós fizetésből
kifizetni, egy tizenötmilliós iskolát! Ráadást ez csak egy poronty a sokból, hisz feléjük - Fidesz tótumfaktumok felé - dívik a nagycsaládos modell! Ők ugyan is képesek
a Krisztusi hal és kenyér csodájaként, minden nap a kicsiből olyan sokat
teremteni, hogy arra már a Vatikán is felfigyelhetett! Na nem hiába dívik felénk az új-keresztényi világ!
A tankönyvek némelyikében Horthy, vagy Hitler kultikus hős!
A nyugati civilizáció maga a fertő!
A kislányok és kisfiúk különbözősége olyan mérvű, hogy az Iszlám állam is áldását adhatja rá...
És tetszik, nem tetszik, el kell fogadni, hogy bizonyos ismereteink a matematika körében nem teljesen helytállóak! Így például az 1/2-ed, az a számegyenesen az egyes után jön! Világos!

És mennek a népszerűsítő, égig magasztaló riportok!
"Munka alapú társadalomra van szükség" - mondja a
pocakos focihuszár, aki életében két egyforma percet nem dolgozott, és abban
áll munkája lényege, hogy problémákat kreál, amiket már látszat szerint sem képes meg oldani!
Bevezette a szalonképes lopás, és a decens korrupció intézményét. Így lassan a gyerekeknek akkor jár majd jó jegy az iskolában, ha teljesítményükkel előre jelezhetően megfelelnek annak, hogy alkalmasak sódert lapátolni, vagy futószalag mellett dekkolva megöregedni!

Mert "apu megmondta”: - a munka nemesít, és szükség van a
dolgos kezekre!
Objektíven megvizsgálva, nyilvánvaló az ok!
Nincs a piacon még egy európai tagállam, ahol az átlagbér 400 Euró környékén van ( ez már amúgy a kínai minimálbér szintje) mindezt úgy, hogy infrastruktúrája a miénkkel azonos, földrajzi adottságai olyanok, mint hazánké, és a lakosság ellenállása a politikai érvekkel szemben nulla!
Konkrétan megvalósítottunk egy kis Kínát, Európa közepén, kétmillió olyan munkavállalóval, aki képes napi tizenkét órát gályázni nettó hetvennégyezerért!
Ha Viktátorunk értené a világ trendjeit, rájöhetett volna, hogy a
világ egésze a munka alapú társadalomból próbál kitörni, a tudás alapú
társadalom felé! Ennek az a legfőbb oka, hogy a technológia fejlettsége ötven
éven belül feleslegessé teszi a munkaerő meglétét, és az ember két keze helyett
az esetek majd egészében gépek fognak dolgozni... Így társadalmunk elindulhat abba az
irányba, hogy az egyén önképzése révén a civilizáció egészének fejlődéséért
dolgozzon, ne a napi betevőért.
Ez persze Vikinek óhéber! Azt sem tudja, mit jelent a modern társadalom! Mao eszméi szerint szervezi pártját, és lassan az országot is!
Éljen a kedves vezető!
Ez persze Vikinek óhéber! Azt sem tudja, mit jelent a modern társadalom! Mao eszméi szerint szervezi pártját, és lassan az országot is!
Éljen a kedves vezető!
Mindezt persze azért, mert a nagy gondolkodónak, népünk fénylő vezérlőcsillagának, már most is
rengeteg baja fakad abból, hogy a választók egy része gondolkodik. Sokan nem elégszenek meg egy csülökkel, vagy egy liter tejjel a szavazatért cserébe!
Páran pedig egyenesen odáig merészkednek, hogy kimondják: - a 27%, az nem kétharmad! Sőt! Egyre többen célozgatnak arra is, hogy baromi nehéz a vigyorogva reklámozott bruttó kétszázezerből kijönni, ha az inkább bruttó százhúszezer, ráadást a 46%-át az állam lenyeli, és szó szerint nem ad vissza belőle semmit!

Az iskolákkal szemben - a gondolkodásra késztetési hatásuk miatt - a fidesz és
a mellé szegődött egyházi pincsiszervezet (a gyengébbek kedvéért: KDNP) kiötlötte, hogy mi lenne, ha a gimnáziumok felét bezárnánk, a másik felébe
pedig úgy megszigorítanánk a bejutás lehetőségét, hogy élő ember gyereke csak
akkor juthasson be, ha rendelkezik két ajánlóval a pártból, a gyerek keresztapja
maga Balogh Zoltán, és az átlaga megüti az öt egész négytizedet!
Zseniális. Éljen a nemzeti agyhalál!
Zseniális. Éljen a nemzeti agyhalál!
Minekutána már korrigálták az egyetemi és főiskolai helyek állami
támogatását, és csak az kap lét az államtól főiskolai, vagy egyetemi
tanulmányokra, akinek, a NASA által kreált pontrendszer szerint annyi esze van,
mint a Steven Hawkingnak! Mindezt úgy, hogy még képes meg is venni a
tankönyveket, melyek értékéhez nem árt, ha közvetlen rokoni szálak kötnek
teszem azt az Onassis családhoz, - akkor látjuk, hogy a kapu miként záródik! Most,
hogy a gimiket egyedi szempontok miatt (értsd pártérdekből) zárt intézménnyé teszik, a párt elit gyermekeinek
- igaz nekik nem kell, mert majd a hanyatló nyugaton fognak tanulni, apu
keresetének ötszöröséért - lesz egy csomó általános iskola, ahol kiemelt
óraszámban oktatnak majd focit, politechnikát és hittant, hogy a jövő nemzedékét
felkészítsék arra, milyen lehet egy futószalag mellett napi tizenkét órát eltölteni,
teszem azt imádkozva, ami után este majd jól esik a grundfoci... Internet helyett!
Napjainkban az általános iskolák tanulói, már szűrt tartalmú és felügyelt
szerzők által előállított, a tudás szempontjából sterilnek tekinthető
könyvekből tanulnak. Valami olyasmit, amire majd nyugodtan támaszkodhatnak,
teszem azt akkor, amikor életükben először beállnak egy gyorsétterem kasszájába
eladónak, vagy boldog örömmel vakarják a klozetről a szart egy multinál!
Egyes szakmák persze megkövetelik azt, hogy a nebulók össze
tudjanak adni kettőt a hárommal, képesek legyenek megkülönböztetni az emberi
szemet teszem azt a bal herétől, vagy történetesen fel kell ismerniük a különbséget a
mezőgazdasági vontató és egy zsebszámológép között. Hogy ezek a kiemelkedő
eredmények megszülethessenek, az iskolákban bevezetik a felügyeleti rendszert,
a jutalmazást, és megvonást, és mindezeken felül, az a nyomorult gyerek akkor
sem mehet haza négy előtt, ha történetesen háromkor temetik az édesapját!
"Mert ez így helyes!"
"Mert ez így helyes!"
Orbán eldöntötte, hogy a következő nemzedék idiótákból álljon,
akik oktatását fidesz elvbarátok, KDNP vallási fanatikusok, és pártideológiától
elkábult, dolgos hívek irányítsák.
Gyermekeink kitörési lehetősége az lesz, ha megfelelnek a normának, feltűnnek azzal, hogy képesek feljelenteni, kiadni osztálytársaikat, tudnak focizni, hetedikben már képesek lesznek minimális segítséggel felmondani szorzótáblát, és minden vasárnap énekelnek a templomkörben!
Éljen! Taps! Ováció!

Jövőnk, civilizációnk a tudásra épül!
Világunkat a mérnökök építik, akik mellett ott van a szak és magasan képzett munkaerő, aki bizony gyakorlati oktatásban ismeri meg a fortélyokat, és képes a mérnöknek segíteni, mert maga is MÉRNÖK!!! Erre kiváló példa, hogy hazánk egyik zászlóshajójának tekinthető gyárában, az AUDI-ban, még a szerelők is, mérnök végzettséggel rendelkeznek!
Ez a holnap!
Ez a jövő!

Ha hazánk az Orbáni utat követi, az egy újabb gödörbe vezet!
Ők fognak áldozatául esni az egyen-oktatás és pártideológia zabigyerekeként létező unortodox oktatáspolitikának!
Épp ideje észrevennünk, hogy nem csak az Internet elvesztése, hanem gyermekeink jövőjének elvesztése miatt is utcára lehet, sőt kell menni, hogy legyőzzük azt a 27%-ot, aki ma kétharmada birtokában a jövőt adja zálogba egy senkiházi, felkapaszkodott gazembernek!
NEM zárunk be iskolákat, mert ezzel a tudást is kizárjuk az életünkből!

2014. november 1., szombat
Csak, hogy tudd, mekkora a szar és miként lehet kimászni belőle!
Néha felteszem
magamnak a kérdést: - Mik a lehetőségek? Milyen jövő vár ránk? Úgy egyáltalában
mik Magyarország kilátásai, és mi „kisemberek” mit tudunk letenni a haladás
érdekében?
A közösségi oldalakon,
egyes ellenzéki blogokban, de még a kormánypropagandában sincs komplex jövőkép
festve. Mindenki el van merülve abban – pártállástól független – hogy mi
történt a múltban, ki, mikor, hol, miként lopott, csalt, hazudott, vagy vert át
valakit, ásott vermet, ítélt hallgatásra, vagy ne adj isten ölt meg... Ezen
felül rengeteg a jelent boncolgató, baromi érdekfeszítő, esszé, hírmagazin,
link, blog foglalkozik egy-egy pillanatnyi állapottal… Ezek összességét nézve a
kívülállóban felmerülhet, hogy ebben az országban, mindenki haránt-menetben él,
seggel a jövőnek, arccal a múltnak, és fogalma sincs hova tart.
Ez a fajta nemzeti
elhülyülés, és tolatószemlélet amúgy nem napjaink kreálmánya. A tervezés nem
volt soha politikai elitünk siker sztorija. Utoljára talán Széchenyi sejtett
valamit a holnapról, ám az óta, a politikai élet tagja, amint eltehénkednek a
bársonyszékben, valahogy immúnissá válnak a munka, becsület, érdekképviselet,
szociális érzékenység, és más hasonló butaságok iránt. A jövő építése kimerült
számukra abban, hogy a saját jövőjüket kreálják meg, lehetőleg a közpénz
terhére.
A rendszerváltás óta
válogatott és magasan képzett bűnözők váltogatják egymást, és ha valaki ezt
sértőnek tekinti, akkor annak segítségül ajánlom az elmúlt huszonöt év
gazdasági teljesítményadatait, az államadósság, és a fizetőeszköz
keresztadatainak tükrében.
Jelenleg a gazdaság
úgy nagyságrendileg 80%-al termel kevesebbet, mint az átkos hetvenes években.
Sertés, marha, baromfi
termék exportőrből, jelenleg importra szorulunk, és elértük azt a szintet,
amikor már tojást is külföldről kell tarhálni!
Megdöglött a
cukoripar, a tejipar, a húsipar…
Ágazati szinten
gyakran hiány mutatkozik alapvető gabonatermékekből, és zöldségekből, így
összességében a mezőgazdaság versenyképessége a nullához tendál a világ bármely
piacához képest!
Az ipari termelés
volumene 60%ot esett. Amit most előállítunk az, voltaképp autó, autóalkatrész,
illetve olyan termékek, melyek előállítási árával csak az ázsiai piac
rabszolgabérén tartott munkaerő tud versenyre kelni. (Bár a legújabb hírek
szerint már ez sem igaz, mert egyes stratégiai ágazatokat kivéve, Európa
legolcsóbb munkaereje álunk van.)
Mégis (vagy ennek
ellenére?) a nehézipar 90, a könnyűipar 70%-a megszűnt, és ami most van, az nem
más, mint agyontámogatott multik, akik bevételeikből külföldön adóznak, cserébe
szar bérért halálra dolgoztatják a kilencven százalékos rotációban mozgatott
magyar munkaerőt!
A kereskedelmi mutató
valóban nőt. Azaz ugyan nem állítunk elő semmit, de cserébe minden
kínkeservesen megkeresett pénzünkből ész nélkül vásárolunk, cipőtől az
ejtőernyőn át, a gumibugyin keresztül a bronzolajig mindent! Hazánkban a
szakmunkás is kocsival jár, mert ha enni nem is tud, de benzinre mindig fogja
futni, főleg, hogy a tömegközlekedés költsége nálunk pont annyiba kerül, mint a
fejletlen, és műszakilag teljesen elmaradott Svájcban!
És ami a legfőbb!
És ami a legfőbb!
Az 1980-as állami
vagyon 90%-a szublimált, a privatizációnak nevezett haveri pénzosztás keretében.
Pártállástól függetlenül,
ebben az országban, bárki, bármikor csak a farvizére is került valami
politikuspalántának, akkor azt a közvagyon megsínylette. Hangyák nem tudják így
széthordani egy döglött egér tetemét, mint ahogy a politikai és a közelében
létrejött gazdasági elit szétkapta a magyar közvagyont!
És bár a közvagyon, az
ipar, a mezőgazdaság meghalt, az államadósság valahogy mégis egyre csak nőt,
hiszen a gazdaságfejlesztési céllal felvett, majd elbaszott euró-milliárdokat
valakinek vissza kell fizetnie! És mert a politikusok és haverjaik csak a pénz
felélésében vannak a toppon, de annak visszafizetése mindenkor az adófizetőkre
van hagyva, az eltékozolt állami vagyon romjain elburjánzott hitelhegyeket
nekünk kell visszafizetnünk.
Most ugye mindenki fel
meri tenni a kérdést, hogy mennyiben is mutatok én új alternatívát? Ezt, amit
idelapátoltam többé-kevésbé mindenki tudja… igaz tenni nem tesz ellene, és
eszébe sem jut, hogy tehetne ellene, csak valahogy elviseli!
Tudtad, hogy a forint
1980 óta 1000% romlott!? Igen! Ezer Százalékot! Huszonöt év alatt a 24 Ft-os
dollárból 240 Forintos dollár lett! A jelenlegi kormány, ebből az 1000%-ból
200% felől intézkedett! Azaz a dollár 45-50 Forintot drágult a forinthoz
képest!
Igaz a jelenlegi kormány rámutat, hogy a Forint baromira túl van értékelve, és sokkal jobb lenne, ha 270 Ft.- lenne, azaz 1100% romlásról beszélhetnénk!
Igaz a jelenlegi kormány rámutat, hogy a Forint baromira túl van értékelve, és sokkal jobb lenne, ha 270 Ft.- lenne, azaz 1100% romlásról beszélhetnénk!
Orbán és a gazdasági
zsenije azt sugallja, hogy az export értéke így nő, és visszaszorítjuk az
import, hiszen a forint szarrá válása azt jelenti, hogy aki exportál, azaz
külföldre ad el, az, több forintot kap! Ugyanakkor az import visszaszorul,
lévén a külföldi árú egyre drágább, azaz a hazai előállítású, hazai termékeket
kell venni!
De basszus! Épp az imént írtam, hogy NINCS HAZAI TERMELÉS!
A FELCSUTI GÉNIUSZ
képtelen megérteni, hogy a Forint, defláció közeli állapota már az exportnak
sem segít, az importéhség pedig olyan állapotban ül a nyakunkon – lévén hazait
rohadtul nem kapni – hogy a gazdaság nem tud lemondani a külföldi, dömping árukról!
Mindeközben az MNB vezető észlénye már alulról akarja a kamatmutatót kinyalni,
de a kurva befektetők marhára nem akarnak egy olyan országba befektetni, ahol a
befektetett pénz szart sem kamatozik, nincs mögötte gazdasági produktum, és
amit a hitelminősítők már sokadik éve a béna kacsa díjjal jutalmazva arra sem
ajánlanak, hogy átutazzanak rajta!
Alternatív jövője az
országnak csak akkor lehet, ha a választó, a politikai élet vezető alakjait a
szó átvitt, vagy gyakorlati értelmében halomra löveti, tömegsírba veti, mésszel
behinti, és igyekszik megfeledkezni róluk és a tetteikről!
Magyarország
adottságai tekintetében a stadion-beruházások árából beindíthatta volna az
ipart, lévén a panelprogram és az érintett 400.000. lakás komplex beruházási
értéke 800.000.000.000, igen nyolcszázmilliárd forint értékű produktivitást
idézne elő az építőiparban!
Ha nem a haveroknak
adnák oda a földeket, hogy azok arborétumokat tartsanak fenn a földalapú
támogatásokért, hanem gazdáknak, akik termelnek, úgy 1.000.000.000.000. igen
ezermilliárd forint, értékű produktivitás történne a mezőgazdaságban.
Ha nem Paksot akarná
hitelből felépíteni a kormányzat, hanem hazánk megújuló energia potenciálját
használná ki, úgy 20.000.000.000.000 igen húszezer-milliárd forint produktivitás
történne az ágazatban!
Kormányunk,
kormányaink képtelenek voltak felérni ésszel, hogy hazánk természeti adottságai
voltaképp páratlanok. Huszonöt év alatt egyetlen hozzáértő, ésszel élő,
normális alak nem dolgozott a parlamentben. A kicsinyes, és céltalan megalkuvók
országaként, jelenleg minden magyar emberre jut az újszülöttől a százévesekig
közel kétmillió-nyolcszázezer forint államadósság, ami csak az idei évben és
eddig száznyolcvanezer forinttal nőtt, és év végére elérheti a fejenkénti
hárommilliót!
Mindeközben rajta
ülünk Európa legnagyobb geotermikus piacán (120 Petajoule/óra), öt és fél
millió hektár termőterületen, és évi harmincötezer kisvállalkozáson, akik nem
tudnak dolgozni, mert nincs semmi a hazai piacon, amiből meg lehetne élni, ergo
tönkremennek!!!
Nem politikusok, észosztó balfék kretének kellenek, akik összekeverik a migrációt a pankrációval, a deflációt a menstruációval... A kormányban annyi balfasz ül, hogy azokkal már nem Dunát, de az Amazonast is el lehetne rekeszteni, és hazánkban több képzetlen és agyhallott államtitkár tevékenykedik, mint a néptelen Franciaországban!
Itt nem azért kell utcára vonulni, mert bevezetik az Internet-adót, hanem azért, hogy ne kelljen két év múlva tisztelegnem egy tetves portásnak, szimplán azért, mert Ő Fideszes, és ez már hatalmi pozíciót ad neki, akár egy egyetemi docenssel szemben is.
A jelentgetések, besúgások, koncepciós perek világa ellen, a közvagyon elherdálása ellen, a buta államtitkárok, és még butább miniszterek ellen kell most utcára menni, és kiharcolni, hogy ne a 27% legyen a kétharmad, hanem az a többség, aki most otthon ül, nézi a köldökét, azt remélve, hogy attól majd megoldódnak az élet nagy kérdései!

Ébredni kéne, mert a
politikusok mindig jól fognak élni, Miközben nekünk meg marad a közmunka, az
éhbér, vagy a külföldi ágytálak mosása!
Apu melletted van! Vigyáz rád!
Néha eszembe jutnak gyerekkorom drága évei, amikor édesapám
cigi-felhőbe burkolózva, kezében egy pohár sörrel elém ült és szeretettel
vezérelve próbált hatni rám:
-
Ne dohányozz fiam! – szívott nagyot a blázból… - Ocsmány
szokás. A te korodban meg pláne! És a piát is kerüld, mert egyszerűen marhaság
– húzta meg a poharat!
Én meg nem értettem!
Ha egyszer annyira rossz, és árt, és Ő már ezt felnőttként tudja, akkor minek él vele, És ha él vele, miért tiltja nekem, azt, amit Ő látszat szerint baromira élvez?
Ha egyszer annyira rossz, és árt, és Ő már ezt felnőttként tudja, akkor minek él vele, És ha él vele, miért tiltja nekem, azt, amit Ő látszat szerint baromira élvez?
Napjainkban – hazánkban – van egy "bölcs apa", aki feszt olyasmiről oktat engem – szegény, debil, nehéz-felfogású
gyermeket – amit szerinte nekem kéne megtennem!
Ráadást ilyen apából, most már van egy szekérderéknyi, és mind engem oltogat a derék vadbaromságaival!
Ráadást ilyen apából, most már van egy szekérderéknyi, és mind engem oltogat a derék vadbaromságaival!
Fizess adót! – sugallja az egyik apuka – miközben havi
egymillás fizetéséből, most veszi a harmadik házat, és ebből a legutóbbi 167
millióba került. (Szíjjártó)
Vegyél részt a közteherviselésben! – mondja a másik – akinek
minden héten huszonöt négyzetmétert nő a lakása! (Rogán)
Takarékosabban kell szervezni a dolgokat – mondja egy
harmadik, és kinevez újabb száz államtitkárt. (Lázár)
Ne legyél liberálbolsi! – int a negyedik, akinek az apja részt vett 56’ leverésében, és Ő maga is párttag volt! (Kövér)
Ne legyél liberálbolsi! – int a negyedik, akinek az apja részt vett 56’ leverésében, és Ő maga is párttag volt! (Kövér)
Tanulj, hogy vidd valamire! – mondja az ötödik, miközben épp
csak le tudott érettségizni! (Hoffmann Rózsa)
Tanulj, a hazai egyetemeken – kérlel a hatodik, miközben évi tízmilliós fizetésből, képes tizenötmillióért Svájcban taníttatja a lánykáját! (Orbán)
Tanulj, a hazai egyetemeken – kérlel a hatodik, miközben évi tízmilliós fizetésből, képes tizenötmillióért Svájcban taníttatja a lánykáját! (Orbán)
A sport nemesít! – mutat rá a hetedik, aki tök elvtelenül a
diplomamunkája majd egészét lopta! (Schmidt Pál)
A sor szinte végtelen… Egy csomó agyhalott, debil barom,
akik feszt kioktatnak arról, miként éljek, haljak, létezzem, és amit mondanak,
azt aznap megcsúfolják!
Te, drága olvasóm, aki most idetévedtél. Nem néznél cseppet
magadba? Csak egy kicsit! Neked nem ér el az eszedig, hogy amit kapsz, az
olyan, mint a rózsaszín flitteres takony? Neked tényleg ennyire kevés az eszed?
A napokban kimentél az utcára tüntetni, mert elvették tőled
az Internetet! De a gyerekedért nem vonultál fel! Nem érezted fontosnak, hogy a
kölyköd miatt felemeld a hangod, mikor a közoktatásban bemutatták a Rákosi
érára hajazó új tankönyveket, mikor kinyiffantották a felsőoktatást, és közölték,
hogy add a porontyod melósnak, mert ez a remek és haladó társadalom a kétkezi
munkát kívánja! Nem durrogtál, mikor pártpolitikai elvek mentén neveztek ki
igazgatókat, elől-járókat, és most sem jártatod a pofád, amikor a felsőoktatás
önrendelkezését kinyiffantják!
Mélyen kussoltál, mikor elvették az édesanyád és az édesapád
nyugdíj-megtakarítását, majd akkor sem óbégattál, mikor a rokkantak, a látás, és
hallássérültek ezreit hajtották vissza a munkának nevezett közmunkarendszerbe,
a fidesz rendszer bátor, és atyai stílusú rabszolgatartói! Képtelen voltál
kiállni százezer beteg ember mellett és hangosan felhörrenni az
igazságtalanságon!
Otthon ültél a géped előtt, mikor bűnözőnek neveztek ki
minden otthontalant, akik ilyen-olyan indokkal, de a létezés perifériájára
szorulva pengetik a mindennapjaikat egy kóbor kutya, vagy napi két liter kannás
bor társaságában, mosdatlanul, koszosan és kirekesztetten, egy olyan létezésbe
zárva, amit mikor elmész mellette az utcán észre sem veszel, mert életed baromi
súlyos gondjai megszüntetnek mindent, ami a bőrödtől két milliméterre van!
Baromira nem szólaltál meg, mikor eltörölték a
társadalombiztosítás intézményét, mindezt úgy, hogy közben fizetsz érte, és
hiszed, hogy ha kórházba kerülsz, akkor van esélyed a gyógyulásra! Baromira nem
izgat, hogy nem lehet bejutni kemokezelésre, hogy haldoklók nem kapnak
ellátást, hogy félezer milliárd forintot elloptak az egészségügyből, és
stadionokat építettek belőle!
Oda se figyeltél, amikor komikusan az egész világot ellened,
magyar ember ellen fordították, és a skarlát betűhöz hasonló jegyet sütve
homlokodra, nemzetségünket szitokszóvá aljasították! Elviseled, hogy kinevessenek,
és ostoba agy-halottnak nézzenek, aki boldogan idült mosollyal mondott le élete
szabadságjogairól, egy kiló sonkáért, és a rezsicsökkentés varázslatáért
cserébe!
Otthon klimpíroztál a számítógépeden, amikor harmincezer
vállalkozótól elvették a boltját és odaadták négyezer havernak. Elvtelenül
elviselted, hogy elvegyék huszonötezer paraszttól, és egy nemzeti parktól a
földjét, hogy olyan elvbarátoknak adják, akik csak a National Geographoc-on
látnak élő állatot, vagy mezőgazdasági gépeket!
Most, mikor hirtelen elvették a kis csecsebecséd – az
Internetet – felemelted a fejed, és utcára vonultál. Kikérted magadnak!
Kussoltál, mikor negyven százalékot romlott a pénzed vásárlóértéke, és akkor is mélyen hallgattál, amikor kétszázezer család került az éhenhalás szélére, mert a forint egy anyacsavar értékét jelenti a bankban, vagy bárhol, ahol pénzt használnak!

Te utcára vonultál mert megijedtél, hogy a kis függőséged
majd drágulni fog, de marhára nem érdekel, hogy mindenkinek ebben az országban,
az újszülöttől a százévesig közel hárommillió forintnyi adósság van a nevére
íratva államadósság formájában!
Majd mikor utcára vonultál, akkor sem kiabáltál, lázadtál, vagy mondtad ki a véleményed, csak megalkuvón, lesunyt fejjel sétáltál, és ha
parancsolták bekapcsoltad a mobilod! Végül szépen villamosra szálltál és hazamentél ahhoz a gyerekhez, anyához, apához, beteg rokonhoz, akit amúgy már elárultál
fél-tucatszor, és boldog vigyorral ellenzékinek érezted magad!
Hős vagy!
Majd amikor a TV-ben megjelenik apu! Közli, cigivel a kezében,
hogy Ő voltaképp nem tiltotta be a „blázt”, és amúgy is beszéljétek meg, hirtelen fellélegeztél! Győztél!
Ünnep van!
Boldogság!
Elégedetten hátradőlsz, „rágyújtasz”, hiszen lám, a kapcsolat meg lett óvva, és te mindent megtettél, hogy az élet szép legyen.
Szereted aput!
Ünnep van!
Boldogság!
Elégedetten hátradőlsz, „rágyújtasz”, hiszen lám, a kapcsolat meg lett óvva, és te mindent megtettél, hogy az élet szép legyen.
Szereted aput!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)